A XVIII-XIX. század

A görög katolikusok története összefüggésben van Kéty XVIII. századi újratelepülésével. A falu a XVII. századi pusztává válása után az 1730-as évek körül népesült be. Az 1600-as években Abaújban csak Filkeházán, a regéci és boldogkőváraljai uradalom területén éltek rutén jobbágyok. A Rákóczi-szabadságharc után kerültek nagyobb számban ukránok Abaúj területére.

„Teljes egészében ruszinok népesítették be az első nagy betelepülési hullámban Kétyet, Mikóházát, Kelecsényt, Kányt, Perecsét, Gadnát, Gagyapátit, Felsőgagyot, Abaújszolnokot, részben Fonyt, Arkát, és Radványt, és a Kassa vidéki telepeket. Számottevő görög katolikus lakossággal más települések is rendelkeztek.” [1]

A görög katolikus közösségek többsége így migráció révén került lakhelyére, s jelentékeny hányaduk anyanyelve eredetileg  kárpátukrán, vagy szlovák volt. Szórványosan lengyelek is keveredtek közéjük. (Férjem: Polyák, s az én Szemerszki előnevem is alátámasztja ezt. Őseink görög katolikusok, és erről a vidékről származnak, a nevek lengyel eredetűek.) A benépesülés jórészt Sáros és Észak-Zemplén szlovák, ruszin jobbágyaival történt. A kárpátukrán népesség pontosabb kirajzolódásáról Kétyre Kárpáti László szolgál adatokkal. Az abaújszolnoki katolikus fatemplom rajzait és a vele kapcsolatos egyházi jegyzőkönyveket vizsgálva úgy találta, hogy a népesség eredetét látszik igazolni a baktakéki kéziratos könyv egyik bejegyzése, amelyben előfordul Zsugrovics János lelkész neve, akivel az abaújszolnoki fatemplom nyugati ajtajának szemöldökén is találkozhatunk.

„A baktakéki margináliában Zsugrovics neve mellett a Makovica alatti Havaj falu neve olvasható.”[2]

A bejegyzés támpontot adhat a két nagyjából egy időben betelepült falu kibocsátó helyére. Ha nem is az egész ruszin népesség, de annak tekintélyes hányada valószínűleg innen származhatott. A Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye - ahova Kéty is tartozott - első részletesebb összeírása 1741-ből ismeretes, ami végeredményben a lelkészpénztárnak (cassa parochorum) nevezett állami és egyházi hozzájárulással szervezett alapítvány számára készült.

(A katolikus vallás finanszírozására 1733-ban létrejött alapítvány támogatását a görög katolikus lelkészségek is elvégezték, sőt azok a vallási unió megerősítése érdekében különös figyelemben részesültek.) A cassa parochorum összeíratta, számba vette a lelkészségeket, hogy tisztán láthassa az egyházközségek, templomok papok és kántortanítók anyagi helyzetét, s ennek alapján a pénztár rendelkezésére álló összeget a legfontosabb, legszorítóbb szükségletek fedezésére fordíthassa. „A cassa parochorum által elrendelt első jelentősebb Munkács-egyházmegyei összeírás éppen az 1741-es.”[3]

E szerint Kétyen (a görög katolikus iratokban a település jórészt Kék néven szerepel) Gromoszky György volt a paróchus. „A plébánia Abaúj megye csereháti esperesi kerületéhez tartozott fatemplommal, 12 házzal és 8 zsellérrel.”[4] A pap jövedelme 53 Ft 84 dénárt tett ki, ami az esperesi kerület 23 anyaegyháza közül a hatodik legmagasabbnak számított. Arról is tudunk, hogy az egyházközösségben kántortanító is működött, akinek jövedelme a parókus jövedelmének egyharmadát tette ki.

„Az 1741. évi consriptiót utóbb újabb összeírások követték (1747, 1751, 1780, 1782, 1792 és 1806). Ezek közül Kétyre vonatkozóan az 1792 és az 1806-os consriptió adatait leltük fel.”[5]

1792-ben Kétyhez mint anyaegyházhoz 18 filia tartozott. A filiákról szóló 1806-os táblázatot a Függelékben nézhetjük meg.[6]

Kéty ekkor a Kassai esperesség 20 parókiájából az egyik legnagyobb volt. Tizennégy év múlva 75 fővel emelkedett a Kétyhez tartozó görög katolikusok száma. Az 1792-es 1302 fős lélekszámhoz képest 1806-ban 1377 görög katolikusról tudunk az anyaegyházban és a filiákban.

„Kétyen a pap Holosnyay János ekkor még ruszinul prédikált.”[7]

A XIX. század elején a nagy földrajzi kiterjedésből adódó gondok miatt került sor a Munkácsi egyházmegye feloszlatására. Már a XVIII. századtól erősödött az a törekvés, hogy a magyar nemzetiségű görög katolikusok identitását a hitéletben és a liturgiában is figyelembe vegyék. Fényes Elek 1840-ben megjelent munkájából megállapítható, hogy a mai Magyarország 54 ruszin népességű településéből 46 a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található. A magyar egyházmegye központjának Hajdúdorog tűnt a legelfogadhatóbbnak, földrajzi fekvése, kedvezőtlen megközelíthetőségi lehetőségei miatt a későbbiekben azonban nem tölthette be ezt a szerepet.

A hajdúdorogi püspök székhelyül az infrastrukturális elmaradottság miatt Debrecent választotta, majd egy merénylet miatt a papság többségének kívánságára Nyíregyháza lett a püspöki székhely.

A 4. sz. Függelékben láthatjuk Abaúj és Torna vármegye görög katolikus paróchiáit és filiáit 1806-os térképen.

Kéty egyházközségben szolgálatot teljesítő papok közül a következőket ismerjük név szerint:

A kétyi XVIII. századi templom az idők folyamán leégett.

Itt vonnék párhuzamot az abaújszolnoki cerkó (ruszin templom) és a kétyi „testvér” cerkó között. Mint már említettem a népcsoport, mely ide települt, azonos vidékről érkezett. Határainkon túl még számos templom áll.

„A téma kiváló lengyel kutatója, R. Brykowski meglepő statisztikát tár elénk. Hozzávetőleges felmérései szerint a mai Románia területén közel 800, a Kárpátok karéjában élő ukrán népcsoportok (lemkók, bojkók, huculok) falvaiban mintegy másfélszáz fatemplom áll napjainkban is.”[8] Ez a statisztika a hatalmas pusztulásról tanúskodik. A gyúlékony faépületek tömege semmisült meg még a két világháborúban is.

A magyarországi ruszinok cerkói még a 18. század közepén is fából épültek. Függelékben találhatjuk Kárpát László által készített fatemplom rekonstrukciós rajzát. 5. sz. Függelék.

A templom vagy a földesúr, vagy a falu, ritkábban egyes emberek költségein épültek. A ruszinok lakta falvakban még a legfélreesőbb házcsoportoknak is volt legalább haranglábja. 6. sz. Függelék.

Kőtemplomok főleg a kincstári helyeken épültek, ahol a nép csak kézi munkával és fuvarral járult hozzá az építkezéshez, az anyag- és pénzszükségletet a kincstár fedezte.

Visszatérve az abaújszolnoki templomhoz, „a népesség makovicai eredetét látszik igazolni a baktakéki kéziratos evangélikus könyv egyik bejegyzése, amelyben előfordul Zsugrovics János lelkész neve, amivel a szolnoki fatemplom nyugati ajtajának szemöldökén is találkozhatunk. A baktakéki margináliában Zsugrovics neve mellett a Makovica alatt Havaj falu neve olvasható. A bejegyzés támpontot adott a két, nagyjából egy időben települt falu kibocsátó helyére vonatkozóan.”[9]

Az új, most már kőtemplomot 1820-ban szentelték fel az Úr mennybemenetele ünnepére felszenteléskor paróchus Molnár György.

A templom barokk stílusban épült 1980-as évekig műemlék jellegű, mivel napjainkban már nem használatos a „műemlék jelleg” kifejezés műemlék kategóriába került. A leégett fatemplomból több műemlék is fennmaradt, melyeket Füzesdi Mihály esperes restauráltatott. Ezek az egyházközség tulajdonában vannak. 2 db valószínűleg az ikonosztázionból származó alapkép állvánnyal együtt. Az egyiken Tanító Krisztus (18. sz.) „Kárpáti kör”, a másikon Istenszülő a gyermek Jézussal (18. sz.) „Kárpáti kör” (méretük 130 x 94) látható – ezeket a képeket öreg képeknek nevezik az Egyházközségben.

A kórus alatt található legrégebbi ikonunk a Pantokrátor: - Tanító Krisztus 17. sz. közepe Zolkiew mérete 110 x 72,5. Ősi a szláv felirattal ellátott mindkét oldalán festett körmeneti kereszt. Festett Corpussal és Epifániával 1741 Galicia mérete: 174 x 79.

Az öreg képek a templomhajóban helyezkednek el jobb- és baloldalt, a bejárati ajtók után. Előttünk 4 db festett fa gyertyatartó található, melyek 18. századiak. A róluk készített fényképeket elhelyeztem a 7. sz Függelékben.

1886-ban egy vihar a templom tornyát lesodorta, amit még a  XIX. században kijavítottak. A megépült templomot a paróchusok és a hívek gondozták, szépítették, többször felújították. Első díszes festése 1903-ban készült el. 1900-1903 között külsőleg és belsőleg is tatarozták. (Részletesen írok erről az 1900-tól vezetett jegyzőkönyv másolat alapján a későbbi oldalakon.)

1903-ban ikonosztázzal látták el, a faragás helye Lemberg (Lengyelország). 1968-ban külsőleg felújítják, ekkor Babej Béla a paróchus.

1980-ban a templombelsőt festették ki Füzesdi Mihály paróchus vezetésével.

1995-ben statikai erősítést hajtottak végre, és belsőleg újra festették, 1998-ban pedig kívülről festik újra templomunkat.