– Mi­lyen meg­ha­tá­ro­zó el­vek alap­ján le­het va­la­kit szent­té avat­ni?

– Az élet­szent­ség nemcsak „ma­gánügy”, ha­nem Is­ten aján­dé­ka az Egy­ház­nak, ezért bi­zo­nyos fo­kig tör­té­nel­mi je­len­ség is, amely ko­rok­ként vál­to­zik. Ma pl. nem an­­nyi­ra a hő­si­es cse­le­ke­de­te­ken van a hang­súly, ha­nem in­kább az eré­nyek­ben va­ló di­na­mi­kus nö­ve­ke­dé­sen. Még je­len­tő­sebb vál­to­zá­sok tör­tén­tek a vér­ta­núk ese­té­ben: az­előtt csak a fi­zi­kai kín­zást vet­ték te­kin­tet­be, ma már is­mer­jük a pszi­chi­kai kín­zá­sok sú­lyos­sá­gát is, mint. pl. agy­mo­sás, sze­mé­lyi­ség meg­tö­ré­se, amint ezt gya­ko­rol­ták a kom­mu­nis­ta bör­tö­nök­ben és mind­an­­nyi­an jól is­mer­jük el­ső­sor­ban Mind­szen­ty Jó­zsef bí­bo­ros val­lo­má­sa­i­ból. Az is újabb kö­rül­mény, hogy a ha­lál be­kö­vet­kez­het nem köz­vet­le­nül a kín­zás után; bol­dog Alo­jz­i­je Stepinac hor­vát bí­bo­ros sok évvel a kín­za­tás után halt meg, mert hos­­szú ­tá­von ha­tó mér­get fecs­ken­dez­tek szer­ve­ze­té­be.

A te­o­ló­gu­sok el­sőd­le­ge­sen a ta­núk nyi­lat­ko­za­tá­ra tá­masz­kod­nak. A ta­núk le­het­nek szem­ta­núk, akik sze­mé­lye­sen is­mer­ték Is­ten szol­gá­ját, vagy fül­ta­núk, akik hal­lás­ból is­mer­ték. A ta­nú­kat kü­lön bi­zott­ság előtt hall­gat­ják ki és szó sze­rint rög­zí­tik vá­la­sza­i­kat.

Ta­lán ap­ró­ság­nak tű­nik, de fon­tos sze­re­pet tulajdonítunk an­nak is, hogy mi­lyen mér­ték­ben ren­del­ke­zett az Is­ten szol­gá­ja hu­mor­ér­zék­kel. Ez a sze­mé­lyi érett­ség egyik mu­ta­tó­ja. Pél­da­ként áll­jon itt egy ala­pí­tó szer­ze­tes­nő ese­te, aki éle­te vé­ge fe­lé egy be­teg­ség kö­vet­kez­té­ben an­­nyi­ra meg­hí­zott, hogy jár­ni sem tu­dott, ha­nem to­ló­ko­csi­ba kény­sze­rült. Egy al­ka­lom­mal így hu­mo­ri­zált a fi­a­tal je­lölt­nők­kel: „Néz­zé­tek, mi­vé let­tem, pe­dig va­la­mi­kor én is ép­pen olyan kar­csú vol­tam, mint ti. De hi­szem, hogy a Jó­is­ten a szép menny­or­szág­ban vissza­ad­ja majd ere­de­ti szép­ségemet”.

– Ho­gyan le­het va­la­ki a Szent­té ava­tá­si Kong­re­gá­ció tag­ja?

– A Szent­té ava­tá­si Kong­re­gá­ció te­o­ló­gu­sa­it a Szent­atya ne­ve­zi ki. En­gem Bol­dog II. Já­nos Pál pá­pa ne­ve­zett ki 15 év­vel ez­előtt. Az­óta több mint száz ügy­ben dol­goz­tam, akik kö­zül so­kan már a bol­do­gok, illetve a szen­tek so­rá­ban van­nak. Min­dig kü­lön örö­met je­lent, ami­kor a li­tur­gi­kus ka­len­dá­ri­um­ban fel­fe­de­zek „ré­gi is­me­rőst”, aki­nek bol­dog­gá ava­tá­sá­hoz én is hoz­zá­já­rul­tam.

Min­ket ti­tok köt ar­ra az ügy­re vo­nat­ko­zó­an, ame­lyen je­len­leg dol­go­zunk. Ez ért­he­tő, mert így nyu­god­tab­ban vé­gez­het­jük mun­kán­kat. A múlt ese­tek­re már nem vo­nat­ko­zik a ti­tok­tar­tás. A ma­gyar bol­do­gok kö­zül dol­goz­tam Mes­zlényi Zol­tán és Salka­házi Sá­ra ügyén, ma már mind­ket­tő­jü­ket bol­dog­ként tisz­tel­jük.

– Ma is van­nak vér­ta­núk?

– Igen, ma is van­nak, akik hi­tü­kért ál­doz­zák fel éle­tü­ket. Min­den év­ben kb. 30 új vér­ta­nú­ja van az Egy­ház­nak. Már­most ezen a te­rü­le­ten is van­nak újabb meg­lá­tá­sok. Ah­hoz, hogy va­la­kit vér­ta­nú­nak ne­vez­zünk, há­rom do­log szük­sé­ges: hogy a kín­za­tá­sok kö­vet­kez­té­ben halt meg hi­té­ért, ezt tu­da­to­san vál­lal­ta, és hogy az ül­dö­ző a hit irán­ti gyű­lö­let­ből ol­tot­ta ki éle­tét. Az el­ső ke­resz­tény vér­ta­núk ese­té­ben az ül­dö­zők a po­gá­nyok vol­tak, de ma már olyan ül­dö­zők­ről van szó, akik ma­guk is ke­resz­té­nyek, pl. a spa­nyol pol­gár­há­bo­rú, a ná­ciz­mus, majd pe­dig a kom­mu­niz­mus kép­vi­se­lői. Itt azt kell mon­da­nunk, hogy nem­csak a hit­ről van szó, ha­nem mind­azok­ról az er­köl­csi és val­lá­sos ér­té­kek­ről, ame­lye­ket ezek az egy­ház­el­le­nes ide­o­ló­gi­ák ül­döz­tek. Er­re jó ta­nú Bol­dog Salka­házi Sá­ra, akit azért lőt­tek a Du­ná­ba, mert zsi­dó­kat rej­tett.

Má­sod­szor, fon­tos kö­rül­mény az, hogy a vér­ta­nú tu­da­to­san vál­lal­ja éle­té­nek koc­ká­za­tát, amint ezt tud­ták az imént em­lí­tett ide­o­ló­gi­ák vér­ta­núi. Ez azért fon­tos kö­rül­mény, mert ha va­la­ki el­esik a há­bo­rú­ban vagy le­lö­vik, ak­kor ál­do­zat­ról be­szé­lünk, nem pe­dig vér­ta­nú­ról. Ezt a kész­sé­get gyak­ran nyo­mon le­het kö­vet­ni a jö­ven­dő vér­ta­nú ko­ráb­bi nyi­lat­ko­za­ta­i­ban, amint er­re jó pél­da Bol­dog Mes­zlényi Zol­tán vér­ta­nú püs­pök, aki be­szé­de­i­ben több­ször is han­goz­tat­ta, hogy hi­té­ért és Egy­há­zá­ért haj­lan­dó az éle­tét is ad­ni. Így is mond­hat­nánk: a vér­ta­nú­sá­got nem le­het rög­tö­nöz­ni.

– Mi­lyen örö­mök és ne­héz­sé­gek kí­sé­rik a mun­ká­ját?

– Az egyik örö­me az, hogy az em­ber so­kat ta­nul: né­pek­ről, he­lyi egy­há­zak­ról, em­be­rek­ről. Az em­ber szin­te kéz­zel ta­pint­ja a ke­gye­lem mű­kö­dé­sét a lel­kek­ben. Va­la­ki azt vél­te mon­da­ni, hogy II. Já­nos Pál pá­pa túl sok bol­do­got ava­tott, de en­nek meg­volt az egy­ház­ta­ni és lel­ki­sé­gi meg­ala­po­zott­sá­ga. Egy­ház­ta­ni­lag, a zsi­nat után új je­len­tő­sé­get kap­tak a he­lyi egy­há­zak és a pá­pa ezek­nek akart ad­ni pél­da­ké­pet. Bár­csak len­ne min­den plé­bá­ni­á­­nak hely­be­li bol­dog vé­dő­szent­je. To­váb­bá azt akar­ta ki­mu­tat­ni a pá­pa, hogy az élet­szent­ség nemcsak ke­ve­sek ki­vá­lt­sá­ga, ha­nem min­den hí­vő élet­hi­va­tá­sa, ezért ava­tott bol­dog­gá fi­a­ta­lo­kat és idő­se­ket, pa­po­kat és vi­lá­gi­a­kat, nőt­le­ne­ket és há­zas­tár­sa­kat.

A ne­héz­sé­get az okoz­za, hogy a mun­ka nagy (egy-­e­gy anyag­kö­tet meg­ha­lad­ja időn­ként az ezer ol­dalt), és a kul­tú­rák vál­to­za­tos­sá­ga, amely nél­kül nem le­het meg­ér­te­ni egy szent­nek az éle­tét vagy vér­ta­nú­sá­gát, te­hát be­le kell él­nünk ma­gun­kat ab­ba a kör­nye­zet­be, ab­ba a po­li­ti­kai hely­zet­be és ab­ba a val­lá­sos kö­zeg­be, amely­ben a jö­ven­dő szent élt.

– Mit üzen­nek ma ne­künk a szen­tek?

– Min­den szent­nek tu­laj­don­kép­pen alap­ve­tő üze­ne­te az az igaz­ság, hogy Is­ten sze­re­ti az em­bert. Ne­künk a szen­tek­re nem csak úgy kell néz­nünk, mint olya­nok­ra, akik se­gí­te­ni tud­nak raj­tunk kü­lön­fé­le ba­ja­ink­ban, ha­nem úgy is, mint akik pél­da­ként áll­nak előt­tünk, ho­gyan kell vi­szo­noz­nunk Is­ten irán­tunk va­ló sze­re­te­tét.

Fo­gal­mak a szent­té ava­tás­sal kap­cso­lat­ban

Causa: a jö­ven­dő bol­dog, most már „Is­ten szol­gá­ja” ügyé­nek ös­­szes do­ku­men­tá­ci­ó­ja. Posi­tio: a causa írá­sos for­má­ja, ez ma­gá­ban fog­lal egy tö­mör élet­raj­zot, va­la­mint a je­lölt eré­nye­i­nek rész­le­tes és do­ku­men­tált is­mer­te­té­sét. Ezt az anya­got tu­laj­don­kép­pen há­rom bi­zott­ság ta­nul­má­nyoz­za: a tör­té­nel­mi bi­zott­ság a jö­ven­dő szent írá­sa­i­nak hi­te­les­sé­gét és tan­be­li tisz­ta­sá­gát, az or­vo­si bi­zott­ság a cso­da ter­mé­sze­tét és iga­zol­ha­tó­sá­gát, a te­o­ló­gia bi­zott­ság pe­dig az eré­nyek hő­si­es­sé­gi fo­kát, illetve ha vér­ta­nú­ról van szó, ak­kor ha­lá­lá­nak kö­rül­mé­nye­it vizs­gál­ja.

Pos­tu­la­tor: az a sze­mély, aki hi­va­ta­lo­san ké­ri a szó­ban for­gó Is­ten szol­gá­ja bol­dog­gá ava­tá­sát, a „kon­zul­to­rok” pe­dig azok a te­o­ló­gu­sok, akik fe­lül­vizs­gál­ják a be­nyúj­tott bi­zo­nyí­té­ko­kat. Őket ne­vez­ték va­la­mi­kor „az ör­dög ügy­vé­de­i­nek”, mert fel­ada­tuk kö­zé tar­to­zik az eset­le­ges ne­héz­sé­gek ki­mu­ta­tá­sa is.